Az Alpok legnagyobb gleccsere még részben megmenthető, ha a globális felmelegedést sikerül két Celsius-fok alatt tartani – állapította meg egy friss jelentésben a svájci tudományos akadémia és a gleccserfigyelő intézet (GLAMOS), hozzátéve, hogy a jelentős jégveszteség már elkerülhetetlen. A Berni-Alpokban található, 20 kilométer hosszú és 10 milliárd tonna súlyú Nagy Aletsch-gleccser évente több millió látogatót vonz. Az ENSZ pénteken közzétett jelentésében emlékeztetett arra, hogy a gleccserek soha nem látott ütemben olvadnak, és az elmúlt három évben rekordmértékű jégtömeg-veszteséget rögzítettek világszerte.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...