Majdnem a város szívében, cifra polgári házak között áll egy régi parasztház. Nem sokkal nagyobb, mint manapság egy kerti babaház vagy szerszámos fészer. Udvara, kertje is zsebkendőnyi, alig pár lépés széltében is, hosszában is. Az utca felőli részt eddig minden évben megművelte a ház lakója, egy öreg néni. Alacsony, vékony, gyászruhát viselő teremtés, nagymamámra emlékeztet, húsz évvel korábban is ugyanúgy nézett ki, mint tavaly. Kortalannak tűnt. Udvarán ritkán láttam mozgást, de ha a néni az udvaron volt, soha nem sütkérezett a napon, nem a szomszédokkal pletykált, hanem tenyérnyi kertjét ápolta, gondozta. S az olyan is volt, mint a paradicsom egyik szeglete. Tavasszal gyakorlott mozdulatokkal felásta a földet, gereblyével gondosan feltörte a rögöket, megformázta az ágyásokat, akkurátusan elsimította őket, majd zsinórmérték szerint salátát, hónapos retket, hagymát, murkot, petrezselymet, karós paszulyt ültetett, az ágyások szélét néhol virággal ültette be. A tavaszi nap egyszerre csalta ki a saláta halványzöld, fodros leveleit a tulipánok méregzöld kardleveleivel és egyszerre növelte a retket meg a tulipánok színes kelyhét. Arra sétálva öröm volt látni a kertjét szeretettel ápoló nénit és a gondozott veteményest, virágoskertet.
Végre ismét ránk köszöntött a tavasz – noha tél sem volt, legalábbis nem olyan, mint amilyen emlékeinkben él – így hát kíváncsian várom, hogy mi lesz a parányi kert sorsa ott, a város szívében. Évekkel ezelőtt volt még egy kedvenc kertem ugyanabban az utcában: nagy volt a telek – amit errefelé nagyon szépen és találóan – életnek neveznek, így jól elkülöníthető volt benne a krumpliágyás, a veteményes és a pazar virágoskert. A tulajdonos, szintén egy idős néni egymagában nem tudta előkészíteni tavasszal a kertet, így megfogadta szintén idős, lovasgazda szomszédját, hogy szántsa és boronálja meg a pár áras háztájit, amit aztán pillanatok alatt szemet gyönyörködtető virágoskertté, finom zöldségeket termő veteményessé és a család téli szükségleteit kielégítő pityókafölddé változtatott.
Aztán a néni az örök kertbe költözött. Kertje ma is gondozott, de a veteményes és a virágoskert helyén gondosan nyírt angol pázsit van, helyenként tuják törik meg az egyhangúságot. Fia ugyanolyan gonddal és szeretettel műveli, mint tette azt hajdanán az idős asszony. Mégis hiányérzetem támad a gondozott kert láttán, szívemhez közelebb állt az egyszerűségükben is káprázatos virágokat termő virágoskert, a katonásan sorakozó zöldhagyma- és murokágyások, a gondosan feltöltött pityókafészkek látványa, mint a billiárdasztal-sima, rendszeresen nyírt pázsité. A múltra csak a szakszerűen metszett gyümölcsfák emlékeztetnek.
A jelek szerint alaposan megváltozott környezetünkhöz, a természethez fűződő viszonyunk. A kert már nem táplál, a virágoskert már nem díszít, a zöldségszükségletet a nagyáruházakból szerezzük be, jobbik esetben a termelőinek nevezett piacról, noha kételkedünk abban, hogy az őstermelő kofa saját paradicsomját árulja télen; s virágigényünket is inkább a kevesebb törődést igénylő, télen-nyáron az ablakban virágzó orchideákkal, vagy igénytelen kaktuszokkal elégítjük ki.
S míg gyermekkoromban nem hallottam olyat, hogy valaki tűzzel kaszálná tavasszal kaszálóját, legelőjét, az utóbbi években visszatérő téma a száraz növényzet égetése, a hét végén csak Hargita megyében húsz hektár területen pusztítottak a lángok, ennek jelentős része mező, kaszáló volt, de perzseltek fel bokros területet is. A jelek szerint nem riasztja vissza a gazdákat a kilátásba helyezett borsos bírság – 7 és féltől 15 ezer lejig terjedhet a magánszemélyek esetében – igaz, hogy nem olvastam beszámolót arról, hogy valamelyik hatóság emiatt bírságolt volna. Az már csak hab a tortán, hogy a hazai magyar sajtóban mindenfélének elmondjuk a száraz növényzet égetését – hol avartűznek, hol bozóttűznek, hol tarlótűznek írjuk. Gondolom amiatt, mert nem tudunk különbséget tenni az avar, a tarló meg a bozót között, nem tudjuk hogy az avar lehullott, korhadó faleveleket jelent, a tarló a learatott gabona után marad, a bozót pedig bokros területet jelent. Mentségül szolgáljon, hogy helyenként avarnak nevezik a gondozatlan füves területet is.
A mezőtüzek megjelenése egyértelműen a tavasz érkezésére utal, noha körbe a hegyeket még hó borítja. Meg kell nézzem, hogy a város szívében hogyan alakul a zsebkendőnyi kert sorsa…