Az európai vezetőkkel folytatott tegnapi megbeszélésen Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó tervek kidolgozásához, amit eljuttatnak az Egyesült Államoknak.

Párizs és London egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában „a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában” – mondta Emmanuel Macron francia elnök a Le Figaro című napilap internetes oldalán tegnap este megjelent interjúban. „A következő hetekben nem lesznek európai csapatok Ukrajnában” – jelentette ki Emmanuel Macron. „Mi békét akarunk. De nem akarjuk mindenáron, garanciák nélkül” – hangsúlyozta Macron.

Emmanuel Macron úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottságnak javaslatokat kellene tennie a katonai erőfeszítések finanszírozására, akár a meglévő források felhasználásával, akár közös hitelfelvétellel.