Csütörtökön reggel 5 órakor egy magán repülőgéppel Floridába repültek a fővárosi Băneasa reptérről a Tate testvérek, akiket nők ellen bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak Romániában – közölte a G4Media repülőtéri forrásokra hivatkozva.

Andrew Tate házi őrizetben volt 34 nőszemély szexuális kizsákmányolása alapos gyanújával, miután a fővárosi Ítélőtábla helyet adott a Szervezett Bűnözést és Terrorizmus kivizsgáló Ügyosztály (DIICOT) fellebbezésének. A Trump adminisztráció nyomást gyakorolt Romániára, hogy függessze fel a Tate testvérekre vonatkozó korlátozásokat – írta a Financial Times tíz nappal ezelőtt. 

A portál érdeklődésére a DIICOT a délelőtt megerősítette, hogy törölték az országelhagyási tilalmat, de azt nem közölték, hogy ki kérte és ki hagyta jóvá azt.

A wall-street-ro portál emlékeztet, hogy a brit és amerikai állampolgárságú Andrew és Tristan Tate ellen nem csak Romániában folyik kivizsgálás embercsempészet, folytatólagosan elkövetett nemi erőszak és bűnöző csoport létrehozása alapos gyanújával. Hasonló ügyben folytatnak ellenük eljárást Nagy-Britanniában és egy hete az Egyesült Államokban is megjelentek az első ilyen vádak.