Ezt hangsúlyozta a francia államfő Washingtonban, miután megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnökkkel.
A Fehér Házban tartott közös sajtótájékoztatón Donald Trump hangsúlyozta, hogy a hivatalba lépését követő egy hónap alatt több előrehaladást sikerült elérni a háború befejezése érdekében, mint az előző három évben összesen. Egyúttal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is komolyan gondolja a háború lezárását, illetve hogy még ezen a héten sikerül nyélbe ütni az ukrán nyersanyagokról szóló kétoldalú megollapodást.
Emmanuel Macron fontosnak tartotta kiemelni, hogy a béke „nem jelenthet garanciák nélküli tűzszünetet”. A francia államfő utalt az Oroszországgal kötött korábbi békemegállapodásokra, a minszki egyezményekre. Úgy vélte, hogy azok a belőlük hiányzó biztonsági garanciák miatt vallottak kudarcot, és óvott az elkövetett hibák megismétlésétől.
Emmanuel Macron egyben elismerte, és azt hangoztatta, hogy az európaiak tudatában vannak annak, hogy többet kell tenniük Európa biztonsága és védelme érdekében, és igazságosabban kell megosztani annak költségeit az Egyesült Államokkal annál, mint az elmúlt sok évben történt.
Macron helyretette az amerikai elnököt
Emmanuel Macron kiigazította Donald Trump amerikai elnököt az Ukrajnának nyújtott európai támogatás mértékét illetően.
Ukrajna lerohanásának harmadik évfordulóján, a Fehér Házban tartott találkozó után a két politikus újságírókkal beszélt az Ovális Irodában, amikor az amerikai elnök ismételten kijelentette – hamisan –, hogy Európa kölcsönként adott támogatást Ukrajnának, „visszakapják a pénzüket”.
Macron félbeszakította amerikai kollégáját: „Nem, őszintén szólva a teljes erőfeszítés 60 százalékát mi fizettük” – vetette közbe hozzátéve, hogy a segélyt az Egyesült Államokhoz hasonló nyújtották az európai országok: kölcsönök, garanciák, vissza nem térítendő támogatások formájában.
„Valódi pénzt biztosítottunk, hogy egyértelmű legyen” – mutatott rá Macron.