A legfelsőbb bíróság pénteki jogerős döntése értelmében szabadlábra helyezik az aradi robbantásos merényletben meggyilkolt üzletember lányát, Laura Bîlceát. Az apja megöletésével gyanúsított nőt tavaly novemberben helyezték előzetes letartóztatásba. A kényszerintézkedést azóta több ízben meghosszabbították. A legfőbb ügyészség azzal gyanúsítja a nőt, hogy 2021-ben két feltételezett bűntársával beszerzett egy házi készítésű bomba detonálására alkalmas, mobiltelefonnal vezérelhető eszközt. A robbanótöltettel ellátott szerkezetet Ioan Crișan üzletember autójába helyezték, majd távirányítással felrobbantották, amikor az üzletember kihajtott egy aradi szupermarket parkolójából.
Romlott a globális környezet, de látszanak a kiadáscsökkentés első jelei is
A pénzügyminiszter szerint az év első három hónapjának költségvetési végrehajtása tükrözi a hazai és nemzetközi gazdasági környezet kihívásait A kiadások…
Tovább...Érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat
A legfelsőbb bíróság helyt adott a ploiești-i ítélőtábla előző napi ítélete ellen benyújtott fellebbezéseknek, és semmisnek nyilvánította az alkotmánybíróság december…
Tovább...A medvét törölni kell a szigorúan védett fajok listájáról
Ezt a környezetvédelmi miniszter jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mircea Fechet emlékeztetett, hogy nemrégiben az Európai Unió megváltoztatta a farkasok védettségi…
Tovább...Az elnökválasztási folyamat akadálytalanul zajlik
Ez annak ellenére, hogy a ploiești-i ítélőtábla felfüggesztette az elnökválasztást érvénytelenítő tavaly decemberi 6-i alkotmánybírósági határozatot. A Központi Választási Iroda…
Tovább...