Szélsőséges nézeteket propagáló anyagok előállítása miatt kerülhet bíróság elé dunaszerdahelyiek egy csoportja, akik 2020-ban felállítottak egy országzászló-emlékművet a városban – írja a Napunk. A cikk szerint négytől nyolc évig tartó börtönbüntetés fenyegetheti a Kondé Miklós Polgári Társulás csapatát. A vádlottak között több helyi közéleti szereplő van, mások mellett Ibolya Olivér, aki 2024-ig a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója volt.

Néhány hét alatt már másodszor irányul a figyelem a dunaszerdahelyi magyar–szlovák ellentétekre. Január végén Hájos Zoltán polgármestert hallgatta ki a rendőrség egy feljelentés nyomán, amiért két városi rendezvény nevében a Felvidék kifejezést használták. Hájos ellen a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Szlovák Értelmiségiek Társulása tett feljelentést, és a helyi szlovák közösség kiállt mellette.