Néhány száz erdészeti alkalmazott tüntetett ma délelőtt Bukarestben, a környezetvédelmi minisztérium székhelye előtt, tiltakozva a tárcavezető által a Romsilva ellen indított sajtókampány ellen. A fővárosi akcióval párhuzamosan az erdészeti szakszervezetek országszerte a munkahelyen szerveztek figyelmeztető sztrájkot.

A szakszervezetek követelik, hogy Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szüntesse be a Romsilva és 14 ezer alkalmazottja ellen indított “befeketítő és megalázó” kampányt, amely “súlyosan aláássa a feladataikat ellátó erdészek tekintélyét”, és a beláthatatlan következményekkel járó társadalmi széthúzást szítja. A tüntetők szorgalmazzák továbbá az erdőgazdálkodás politikamentessé tételét, és a szakszervezetekkel, mint szociális partnerekkel való konzultációt a Romsilva tevékenységét befolyásoló jogszabályok kidolgozásában. A Silva szakszervezeti szövetség kéri a miniszter közbenjárását az erdészeti törvénykönyv által előírt, többek között a védett természeti területek közigazgatásért és a magánerdők őrzéséért járó, elmaradt juttatások kifizetéséért, amelyek összege meghaladja a 150 millió lejt.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter tegnap azt mondta, hogy tárgyalásokat fog folytatni az erdészeti szakszervezetek képviselőivel, hogy megvitassák a Romsilvában kiosztott “szemérmetlen prémiumokat” és bérkiegészítéseket, de azt is, hogy mi lesz az erdőgazdálkodási vállalattal hosszú távon. Fechet szerint 2024-ben a Romsilvánál a nyugdíjazáskor nyújtott prémiumok értéke a vállalat bérkiadásainak közel 10 százalékát tette k