Megosztja a nemzetközi közvéleményt Donald Trump amerikai elnök nyilatkozata, miszerint az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet, miután lakosságát áttelepítették más országokba.
A kínai külügyminisztérium szóvivője emlékeztet, hogy Kína mindig is úgy vélte, a háború után a Gázai övezetben a kormányzás alapelve, hogy a ‘palesztinok irányítják Palesztinát’. Kína tehát ellenezi az emberek erőszakos áttelepítését. A békekötés során a rendezést a kétállami megoldás megvalósítása felé kell terelni, tartós stabilitást teremtve a Közel-Keleten – tette hozzá a szóvivő.
Szaúd-Arábia elutasít minden olyan kísérletet, amely a palesztinok szülőföldjükről való kiszorítására irányul, és közleményben jelentette ki, hogy a palesztin állam megteremtése nélkül nem fog kapcsolatokat létesíteni Izraellel.
Franciaország is ellenzi a gázai palesztin lakosság erőszakos kitelepítését, hangsúlyozva, hogy ez a nemzetközi jog súlyos megsértése lenne.
Oroszország szerint a közel-keleti rendezés csak a kétállami megoldás mentén lehetséges.
Az ausztrál kormány is a kétállami megoldást támogatja, hogy a térségben „mind az izraeliek, mind a palesztinok békében és biztonságban élhessenek”. Trump terveinek nem csak ellenzői, hanem támogatói is vannak szerte a világon, így Izraelben is egyetért vele a kormány és a közvélemény egy része.
Mahmúd Abbász palesztin elnök határozottan visszautasította Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére vonatkozó javaslatát – jelentette ki a palesztin politikus szóvivője. A közlemény szerint a palesztinok kitelepítése súlyosan sértené a nemzetközi jogot.