Tegnap este elfogadta a parlament a 2025-re vonatkozó állami és társadalombiztosítási költségvetésről szóló törvénytervezeteket. A két dokumentum Klaus Iohannis államfő elé kerül kihirdetésre, azt követően megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A költségvetés 2,5 százalékos gazdasági növekedésre és a bruttó hazai össztermék (GDP) 7 százalékának megfelelő költségvetési hiányra épül. Így adottak a feltételek ahhoz, hogy az ország fejlődését rekordberuházásokkal támogassák, hogy biztosítsák a bérek és nyugdíjak kifizetését valamint a kiszolgáltatottak védelmét, ugyanakkor így lehetőség van arra, hogy helyreállítsák az ország pénzügyeinek egyensúlyát – közölte Tánczos Barna pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
A társadalombiztosítási költségvetés tervezetének elfogadását 255 képviselő és szenátor támogatta, 192-en ellene szavaztak.
Az ellenzéki USR 401 – az oktatásra, egészségügyre és szociális kiadásokra irányuló – módosító javaslatot nyújtott be, de a kormánypártok mind elutasították őket.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy kiegyensúlyozott költségvetést fogadtak el, így minden magyar önkormányzat megkapja a fejlesztésekhez szükséges forrásokat. Hangsúlyozta, hogy a büdzsé lehetővé teszi a nyugdíjak és a bérek kifizetését, és senkitől nem vesznek el egy lejt sem. Az RMDSZ elnöke üdvözölte, hogy immár Bukarest önkormányzata is befizet a szolidaritási alapba, hiszen a főváros – állítása szerint – ezt mindig megúszta. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét hallják.