Natalia Intotero kulturális miniszter tegnap bejelentette, hogy felbontatja Ernest Oberländer-Târnoveanunak, a Nemzeti Történeti Múzeum igazgatójának a munkaszerződését, miután ő megtagadta becsületbeli lemondásának benyújtását. A döntés előzménye, hogy a hollandiai Drents Múzeumból szombaton ismeretlen tettesek ellopták az ott ideiglenesen kiállított dák műkincseket.

A Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója azt nyilatkozta , hogy azért utasította el a becsületbeli lemondására vonatkozó miniszteri felszólítást, mert szerinte semmi nem hátráltatná jobban a négy dák műkincs visszaszerzését, mint ha ‘ezekben a kritikus napokban’ vezető nélkül maradna a múzeum.

A múzeumigazgató a 15 napos felmondási ideje alatt leltárt kell készítsen, és ki kell jelölnie helyettesét. Megüresedő állásának betöltésére a pénzügyminisztériummal történő egyeztetés után mielőbb versenyvizsgát írnak ki – mondta a tárcavezető. Natalia Intotero ugyanakkor felkérte a kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozó múzeumok igazgatóit, hogy ma adjnak le beszámolót az általuk vezetett múzeum biztonsági berendezéseiről, illetve az országhatáron kívülre, vendégtárlatokra kölcsönadott kiállítási tárgyakról.