Csütörtökön este tették közzé a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás időpontját kitűző kormányhatározat, amelynek értelmében a kormány május 4-ére tűzte ki a 2025-ös államfőválasztás időpontját. A kormányhatározat 2025. február 18-án lép érvénybe – olvasható a Marcel Ciolacu miniszterelnök által aláírt jogszabályban. Mint ismert, az államfőválasztás teljes procedúráját meg kell ismételni, miután az alkotmánybíróság érvénytelenítette a 2024-es államelnök-választási folyamatot.
A kormány által csütörtökön jóváhagyott a határozat szerint az államelnök-választás kampányidőszaka február 18-án kezdődik. A kormányhatározat megszabja ugyanakkor, hogy a külföldi szavazókörzetekben három napig tart a voksolás. A külföldön élő román választópolgárok jövő héttől kezdődően regisztrálhatnak a levélszavazásra a külképviseleteken.
A kabinet jóváhagyta azt is, hogy az elnökválasztás első fordulójával egy időben, azaz május 4-én időközi önkormányzati választásokat tartsanak, Bihar megyében a megyei tanácselnök, illetve több megye összesen 17 településen a polgármester megválasztására. A jogszabálytervezetek szerint ugyanakkor a választás lebonyolításában részt vevő személyzet a pénzügyminisztérium javaslatára 25 százalékkal kisebb összegű fizetségben részesül, mint eddig, az élelmezési napidíjuk összege azonban nem változik.
