Ma újabb tárgyalások lesznek a belügyminisztérium és az erőszakszervezetek főbb érdekképviseleti szervezetei között arról, hogy a kormány által elfogadott megszorító intézkedések, hogyan érintik a belügyminisztérium kötelékében dolgozók bérezési jogait. Mint ismert a rendőrök, a börtönök fegyőrei tiltakoztak a múlt héten amiatt, hogy a kormány a túlórákat nem akarja fizetni, hanem csak szabadnap jár értük. Emiatt fizetésük csökkenni fog, és azzal fenyegetőznek, hogy hétvégén és törvényes munkaszüneti napokon nem fognak dolgozni. Szatmárnémetiben ma a prefektúra előtt tüntettek a rendőrök, Buzău megyében pedig már 70-en jelentést terjesztettek be munkáltatójukhoz, amelyben jelezték, megtagadják a munkát az említett napokon.
Romlott a globális környezet, de látszanak a kiadáscsökkentés első jelei is
A pénzügyminiszter szerint az év első három hónapjának költségvetési végrehajtása tükrözi a hazai és nemzetközi gazdasági környezet kihívásait A kiadások…
Tovább...Érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat
A legfelsőbb bíróság helyt adott a ploiești-i ítélőtábla előző napi ítélete ellen benyújtott fellebbezéseknek, és semmisnek nyilvánította az alkotmánybíróság december…
Tovább...A medvét törölni kell a szigorúan védett fajok listájáról
Ezt a környezetvédelmi miniszter jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mircea Fechet emlékeztetett, hogy nemrégiben az Európai Unió megváltoztatta a farkasok védettségi…
Tovább...Az elnökválasztási folyamat akadálytalanul zajlik
Ez annak ellenére, hogy a ploiești-i ítélőtábla felfüggesztette az elnökválasztást érvénytelenítő tavaly decemberi 6-i alkotmánybírósági határozatot. A Központi Választási Iroda…
Tovább...