A német hatóságok kaptak fülest a magdeburgi karácsonyi vásárba behajtó szaúdi férfiról, ezért most magyarázkodniuk kell, hogy miért nem léptek idejében – adta hírül az Euronews. Mint ismert, pénteken este a magdeburgi karácsonyi vásárba hajtott autóval egy 50 éves férfi, aki 5 embert ölt meg és több mint 200-at megsebesített. A szövetségi bűnügyi hivatal vezetője, Holger Münch a ZDF televíziónak adott interjúban elmondta, hogy hivatala 2023 novemberében kapott egy fülest Szaúd-Arábiából, amely alapján a hatóságok „megfelelő nyomozati intézkedéseket” indítottak. Elmondta: a férfi különböző hatóságokkal lépett kapcsolatba, sértegetett, sőt fenyegetőzött is. Erőszakos cselekményeket azonban nem követett el – mondta Münch, hozzátéve, hogy a figyelmeztetések nem voltak konkrétak.
Megtorlást ígér Kína az USA által vezetett kereskedelmi izolációt támogató országok ellen
A pekingi közlés az Euronews szerint azokra a hírekre válasz, melyek szerint a Trump-kormányzat nyomást gyakorol a kereskedelmi partnerekre, hogy a tárgyalások…
Tovább...Erős fölrengés rázta meg tegnap Isztambult
A földrengés erőssége 6,2-es volt a Richter-skála szerint, hosszú ideje ez volt a legerősebb földmozgás Isztambulban, és egyes jelentések szerint…
Tovább...A korallzátonyok 84 százalékát érinti a tömeges korallfehéredés
"Olyasmivel állunk szemben, ami teljesen megváltoztatja bolygónk arculatát és óceánjaink életképességét"- figyelmeztettek a tudósok.
Tovább...Átvitték a pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikába
Átvitték ma Ferenc pápa koporsóját a pápa lakhelyéül szolgáló Szent Márta-házból a Szent Péter-bazilikába, ahol az emberek péntek estig róhatják…
Tovább...