Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a szociáldemokratáknak van a legnagyobb frakciója a választások után megalakuló új parlamentben, ezért elsőként őket illeti meg a kormányalakítás feladata. Szerinte ha valaki megpróbálja megkerülni őket, akkor három hónapon belül megbukik a kormány. Az RFI rádiónak elmondta, hogy részéről a PSD miniszterelnök-jelöltje lehet Marcel Ciolacu jelenlegi kormányfő is. A szövetség elnöke egy másik interjúban azt is elmondta, hogy saját véleménye szerint Klaus Iohannis államelnöknek nem kellene a következő elnökválasztásig hivatalban maradnia, hanem a parlament megalakulása után át kellene adnia a posztot ideiglenesen a szenátus új elnökének.
Romlott a globális környezet, de látszanak a kiadáscsökkentés első jelei is
A pénzügyminiszter szerint az év első három hónapjának költségvetési végrehajtása tükrözi a hazai és nemzetközi gazdasági környezet kihívásait A kiadások…
Tovább...Érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat
A legfelsőbb bíróság helyt adott a ploiești-i ítélőtábla előző napi ítélete ellen benyújtott fellebbezéseknek, és semmisnek nyilvánította az alkotmánybíróság december…
Tovább...A medvét törölni kell a szigorúan védett fajok listájáról
Ezt a környezetvédelmi miniszter jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mircea Fechet emlékeztetett, hogy nemrégiben az Európai Unió megváltoztatta a farkasok védettségi…
Tovább...Az elnökválasztási folyamat akadálytalanul zajlik
Ez annak ellenére, hogy a ploiești-i ítélőtábla felfüggesztette az elnökválasztást érvénytelenítő tavaly decemberi 6-i alkotmánybírósági határozatot. A Központi Választási Iroda…
Tovább...