A 14 és 29 év közötti romániai fiatalok több mint 50 százalékának megfordult a fejében, hogy külföldre költözzön a jobb élet reményében – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány megrendelésére készített ifjúságkutatásból, amelyet 12 országban, köztük Romániában készített az IPSOS, és amelyet a Transtelex ismertetett. A válaszadók 33 százaléka mérsékelten vágyik külföldre költözni, 11 százalékuk azonban határozottan, 8 százalékuk pedig nagyon határozottan úgy gondolja, hogy jobb lenne elhagyni az országot. Az emigrálás okaként főként az életszínvonal javítását, a magasabb fizetéseket vagy jobb elhelyezkedési lehetőségeket említették. A régióban Romániában a legmagasabb azoknak a fiataloknak az aránya, akik legfeljebb egy gyermeket szeretnének. A fiatalok majdnem fele elégedetlen a hazai oktatási rendszerrel. 45 százalékuk nem érdeklődik a politika iránt, és 50 százaléka úgy véli, hogy a demokrácia jobb, mint a többi kormányzási forma. 25 százalék azoknak az aránya, akik szerint bizonyos helyzetekben a diktatúra jobb lehet a demokráciánál – derül ki a felmérésből.
Mától ismét jegyezhetők a Tezaur államkötvények
Az államkötvények névértéke 1 lej, a kibocsátási tájékoztatóban meghatározott feltételek szerint kifizetett éves kamatuk adómentes.
Tovább...Román bűnözői hálózat tagjait fogták el a hazai és a brit hatóságok
Erről ma az Eurojust tájékoztatott.
Tovább...Országos Közegészségügyi Intézet: Felgyorsult az influenza terjedése
A kórházakban és bentlakásos intézményekben ajánlott a maszkviselés ebben az időszakban.
Tovább...Liana Arsenie: Tudatos és előre megtervezett kísérlet zajlik
A fővárosi ítélőtábla elnöke szerint egy „matematikai pontossággal” felépített forgatókönyv mentén próbálják indokolni az igazságszolgáltatás átalakítását.
Tovább...