A merényletkísérlet ellenére Donald Trump folytatja kampányát. Vasárnap többször a levegőbe emelte az öklét, amikor a repülőgépéről a lépcsőn leereszkedett, miután megérkezett Milwaukee-ba, ahol csütörtökön beszédet mond és átveszi pártja hivatalos jelölését a republikánus nemzeti konvención. „Ez egy lehetőség arra, hogy az egész országot, sőt az egész világot összehozzuk. A beszéd sokkal másabb, mint két nappal ezelőtt lett volna” – mondta Trump a Washington Examiner című lapnak. „Meg akarom próbálni egyesíteni az országot, de nem tudom, hogy ez lehetséges-e, mert az emberek nagyon megosztottak” – mondta a republikánus elnökjelölt.
Bizonytalan a közel-keleti helyzet, de esett az olaj ára
Továbbra is bizonytalan a közel-keleti helyzet. Donald Trump amerikai elnök tegnap este közölte, véget vet az Iránnal kötött tűzszünetnek, amennyiben…
Tovább...XIV. Leó pápa Kamerunban a fiatalokat a közjó szolgálatára biztatta
XIV. Leó pápa több ezer ember előtt tartott misét Kamerunban, ahol arra biztatta a fiatalokat, ne engedjenek olyan kísértéseknek, amelyekkel…
Tovább...A nemzetközi jog tiszteletben tartásának fontosságára figyelmeztetett az ENSZ főtitkára
A nemzetközi jog tiszteletben tartása minden korábbinál fontosabb – hangsúlyozta Hágában az ENSZ főtitkára. António Guterres a hágai Nemzetközi Bíróságnak…
Tovább...Újabb jelentős pénzügyi támogatást folyósít az EU Ukrajnának
Ezt az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja. jelentette be.
Tovább...