Emmanuel Macron francia elnök háromnapos látogaásra utazott Németországba, ahova tegnap érkezett meg. Francia elnök hivatalos németországi látogatására nem volt példa az elmúlt 24 évben, legutóbb Jacques Chiracot fogadták a német fővárosban katonai tiszteletadással. Macron szorosabbra akarja fűzni a két ország viszonyát, mert úgy látja, hogy Európa vezető hatalmainak rivalizálása nem használ sem nekik, sem az Európai Uniónak. Az eredetileg tavaly júliusra tervezett látogatást a franciaországi zavargások miatt halasztották el, amelyek azt követően robbantak ki, hogy a rendőrök lelőttek egy 17 éves fiút Párizs közelében. Macront és feleségét Frank-Walter Steinmeier német államfő látja vendégül. Tegnap este nagyszabású fogadást adott a német államfő a francia köztársasági elnök és felesége tiszteletére a berlini Bellevue-palotában. Ma a két elnök Drezdába utazik, ahol Macron beszédet mond. Kedden a nyugat-németországi Münsterbe látogatnak. Az állami vizit a két államfő és a két ország kormányának találkozójával zárul egy Berlin melletti kormányzati vendégházban.
Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...Orosz agresszióról beszél a védelmi biztos
Valós lehetõsége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelõs uniós biztos…
Tovább...Zsidó iskolánál történt robbanás
Robbanás rongált meg egy zsidó iskolát szombatra virradóra Amszterdamban. Femke Halsema, a város polgármestere szerint "szándékos és gyáva támadás történt…
Tovább...Ursula von der Leyen: Stratégiai baklövés visszatérni az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz
Stratégiai baklövésnek nevezte ma Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, ha Európa visszatérne az orosz fosszilis tüzelőanyagokhoz, ugyanis…
Tovább...