Immár nemcsak letöltendő börtönbüntetést, hanem vezetői engedélyének akár tíz évre szóló felfüggesztését is kockáztatja az, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezet gépjárművet közúton. Az erről szóló törvénymódosítást tegnap ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház. A kezdeményezők egyike, Robert Cazanciuc szociáldemokrata szenátor, volt igazságügyi miniszter szerint a mostani szigorítás az úgynevezett Anastasia-törvény folytatása, amelyet arról a falusi háza előtt játszó kislányról neveztek el, akinek az életét egy jogosítvány nélkül száguldozó járművezető oltotta ki 2022-ben. A tavaly júliusban kihirdetett törvény értelmében már nem lehet felfüggeszteni azoknak a börtönbüntetéseknek a letöltését, amelyeket érvényes jogosítvány nélküli vagy kábítószer, illetve alkohol hatása alatt álló járművezetőkre szab ki a bíróság. A kábítószer hatása alatt vagy ittas állapotban tetten ért járművezetők vezetői engedélyét eddig 1-től 5 évig terjedő időszakra vonhatta be a bíróság, ezt most tíz évre terjesztették ki. Tavaly a közutakon észlelt csaknem 54 ezer bűncselekmény közül a leggyakoribb az ittas vezetés volt, több mint 8300 esetben. További csaknem 3700 esetben a sofőrök kábítószerek vagy egyéb tudatmódosító anyagok hatása alatt ültek volán mögé.
Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...Az elnök a NATO-főtitkárral találkozik csütörtökön
Nicușor Dan államfő csütörtökön Brüsszelben, a NATO székhelyén találkozik Mark Ruttéval, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkárával. Az elnöki hivatal közleménye…
Tovább...A szenátus elfogadta a barnamedvék kilövési kvótájának megduplázását
A szenátus elfogadta a barnamedvék kilövési kvótájának megduplázásáról szóló törvénytervezetet, amit az RMDSZ terjesztett be – közölte Tánczos Barna szenátor. …
Tovább...Tíz lej közelében a prémium gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...