Pálfordulás

Váratlan esetről írnak a nyugati sajtóban. A harcos ateista Richard Dawkins, húsvét napján bejelentette: örül, hogy keresztény országban él, és kulturális értelemben kereszténynek tartja magát, mert a kereszténység jó vallás.

Continue Reading

Az iskolai erőszak ellen tüntettek Bukarestben

Több diák és tanár vett részt az iskolai erőszak elleni csendes tiltakozáson hétfőn a fővárosban. Az oktatásügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt tanévben több mint 5 ezer erőszakcselekmény történt az iskolákban, ennek legalább háromnegyede pedig ember elleni támadás volt. Ilyen körülmények között a szaktárca közvitára bocsátotta az iskolai erőszak leküzdésére vonatkozó országos tervet.

(tovább…) Continue Reading

Két román film lesz Cannes-ban

Két román filmet válogattak be idén a Cannes-i Filmfesztiválra. A hivatalos versenyben Emanuel Pârvu rendező Három kilométer a világ végéig (Trei kilometri până la capătul lumii) című alkotása vesz részt, amely egy tinédzser történetét mondja el, aki elveszti szülei szeretetét, amikor azok olyan igazsággal szembesülnek, amelyet nem tudnak megérteni.

(tovább…) Continue Reading