Klaus Iohannis államfő sajtónyilatkozatot tart egy NATO-val kapcsolatos témában délután 17 órától – közölte az elnöki hivatal. A bejelentést nagy várakozás övezi, ugyanis az utóbbi hónapokban sok szó esett a román nyilvánosságban a második mandátumát decemberben befejező elnök politikai jövőjéről, ezen belül pedig felmerült, hogy ő válthatja a leköszönő Jens Stoltenberget az észak-atlanti szervezet főtitkári posztján. 

Iohannis esélyeit némiképp ronthatja, hogy nemrégiben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország nemrég bejelentette a holland miniszterelnök, Mark Rutte támogatását. A főtitkár megválasztásához mindazonáltal egyhangúság kell, Magyarország pedig közölte, hogy semmiféleképpen nem menne bele a németalföldi ügyvivő kormányfő kinevezésébe. 

Hírügynökségi értesülés szerint a román kormány már értesítette a NATO-szövetségeseket, hogy jelölni tervezi Klaus Iohannist a szervezet főtitkári posztjára. A hírt sem a kormány, sem az elnöki hivatal nem erősítette meg eddig. Iohannis annyit mondott ezzel kapcsolatban a délelőtt, a montenegrói elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, hogy nem készül megszakítani az államfői mandátumát egy brüsszeli tisztség érdekében. 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter egy múlt héten azt nyilatkozta Ruttéra utalva, hogy Magyarország  kormánya biztosan nem tudna egy olyan személy megválasztását támogatni, aki „korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot”.  

Ugyanakkor a bukaresti szenátus és a román Nemzeti Liberális Párt elnöke, Nicolae Ciucă  egy minapi televíziós interjúban azt mondta, esélyesebbnek látja Klaus Iohannist egy európai uniós posztra, semmint arra, hogy  NATO-főtitkárrá válasszák az államfőt.