Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint mintegy 40 százalékkal drágábbak az alapélelmiszerek, mint három évvel ezelőtt. Az alapélelmiszerek közül a krumpli drágult leginkább, mintegy 83 százalékkal.

Cristian Păun közgazdász szerint a krumpli árának emelkedése azt jelzi, hogy Románia nem termel elég burgonyát, mert ha termelne, akkor az ár nem emelkedett volna ennyire. Más alapélelmiszerek esetében is érezhető a drágulás. Az utóbbi három esztendőben a csirkehús ára 81 százalékkal nőtt, a tojás két és félszer annyiba kerül, mint 2021-ben. Enyhe árcsökkenésről csak a liszt és az olaj esetében lehet beszélni.