Irán mára virradóra iraki és szíriai célpontokat, állítása szerint „izraeli kémközpontokat” támadott.


Az iraki Erbílre kilőtt rakéták az amerikai konzulátus közelében lévő gazdag negyedben csapódtak be. A kurd regionális kormány szerint a támadásnak négy polgári halálos áldozata és hat sebesültje volt.

Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy az iraki kurd régióban a Moszad izraeli hírszerző ügynökség egyik főhadiszállását találták el. Egy másik közleményük szerint több ballisztikus rakétát lőttek ki „terrorista” célpontokra, köztük az Iszlám Állam szíriai állásaira, és megsemmisítették őket.

Az Egyesült Államok határozottan elítélte az Erbíl elleni iráni rakétatámadást.
Az Irán által támogatott iraki milíciák az Izrael és a Hamász között zajló háború kezdete óta számos dróntámadást indítottak az Irakban és Szíriában állomásozó amerikai csapatok bázisai ellen.


A palesztinok azokon a helyeken sincsenek biztonságban, ahová evakuálták őket, jelenti az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója Gázából.
Tegnap éjjel az övezet legdélebbi pontján fekvő Rafah-t lőtte Izrael. Egy lakóházat ért találat legalább tizenkét civillel végzett. Egy család összes tagja meghalt.
Eközben Hán Júniszban hét embert ölt meg egy izraeli rakéta, közülük öten egy családhoz tartoztak.
Az október 7-e óta dúló konfliktus első száz napján 24,100-en haltak meg és 60,834-en sebesültek meg a Gázai övezet elleni izraeli támadásokban.

A katari miniszterelnök szerint kétállami megoldás nélkül nem lehet visszatérni az október 7-e előtti állapotokhoz.

Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni a Davosi világgazdasági Fórumon elmondott beszédében kijelentette: nem létezik olyan döntés, amellyel varázsütésre vissza lehetne térni az október 7. előtti állapotokhoz, egyedül a kétállami megoldás valódi megoldás.
Mint mondta: a háború befejezésére, a ciszjordániai helyzet normalizálására és az Izraelben raboskodó palesztin túszok szabadon engedésére kell törekedni.
Ál Száni hozzátette, hogy a világ nem hunyhat szemet afölött, ami Gázában történik. A kormányfő arról is beszélt, hogy a térségben élők számára csalódást keltő a nemzetközi közösség konfliktusra adott válasza.