Optimista az ország idei gazdasági növekedését illetően a miniszterelnök. A tegnapi kormányülésen azt mondta, Románia gazdasági növekedése 3,4 százalékos lesz, a második legmagasabb az Európai Unióban.

Hozzátette, múlt év végéig sikerült lehívni a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretben rendelkezésére álló uniós források 93 százalékát, tavaly a helyreállítási alapból származó összegekkel együtt 13,7 milliárd euró uniós pénz került be az államkasszába. Marcel Ciolacu kifejtette, hogy 2024 a ‘beruházások éve’ lesz, tekintettel arra, hogy a költségvetésben a GDP 7 százalékának megfelelő összeget, 120 milliárd lejt irányoztak elő erre a célra. A miniszterelnök az elkezdett reformok folytatását és a helyreállítási terv mérföldköveinek teljesítését ígérte. Közlése szerint a kormány két stratégiai ágazatban, az építőiparban és a mezőgazdaságban fog jelentős beruházásokat végrehajtani.