Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója után az ENSZ-főtitkár is elítélte, hogy egy mentőautót ért izraeli találat tegnap Gázában, és ennek a gázai egészségügyi hatóságok közlése szerint 15 halálos áldozata van.

Az izraeli hadsereg azzal érvelt, hogy a mentőautó szélsőségeseket szállított, míg a gázai egészségügyi hatóságok szóvivője szerint az autó – pontosabban az öttagú konvoj, amelynek az része volt – sebesülteket evakuált a Gázai övezet északi részéből délre. Ez utóbbit erősítette meg a vöröskereszt is.

Az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet szintén tagadta, hogy fegyveresei utaztak volna a mentőautóban, mint ahogy Izrael állítja. A légicsapás csupán néhány méterre a gázai as-Sifa kórház bejáratától érte az autót. Izrael szerint a Hamász parancsnoki hadállásokat és alagútbejáratokat alakított ki a kórház területén. Ugyanennek a mentőautó-konvojnak egy másik tagját is találat érte körülbelül egy kilométerre a kórháztól, és ennek következtében több utasa megsebesült – közölte a vöröskereszt.

A gázai egészségügyi hatóságok szerint a mentőautókat ért tegnapi légicsapásoknak hatvan sebesült áldozata van. A Hamász ma reggeli közlése szerint az éjszaka légitámadás ért egy iskolaépületből átalakított óvóhelyet az övezet északi részén, és ott húsz ember meghalt, több tucatnyi pedig megsebesült.