Az idei költségvetési hiány „semmi szín alatt” nem fogja meghaladni a bruttó hazai termék 6 százalékát – jelentette ki a miniszterelnök Brüsszelben. Marcel Ciolacu szerint kormánya a költségvetési kiadásokat szabályozó újabb sürgősségi rendeletet fogad el pénteken.

A kormányülés elején Marcel Ciolacu bejelentette, hogy a várakozásokat meghaladta az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozására vonatkozó kormányrendelet, ezért újabb három hónappal hosszabbítják meg érvényességét, az érintett termékek számát pedig 14-ről 21-re emelik. Hozzátette, ezen kívül 5 százalékra korlátozzák a kereskedelmi árrést a külföldről nagy mennyiségben importált és nem Romániában feldolgozott olaj, cukor, liszt, puliszkaliszt, sertés, csirke és marhahús esetében. A kormány a költségvetési kiadások csökkentését célzó intézkedéseket is fogad el az idei évre, de ezek nem érintik a gyógyszerek és egészségügyi felszerelések vásárlását, az orvosi szolgáltatásokat, az egészségügyi programok kiadásait, valamint az oktatási intézmények kiadásait. Marcel Ciolacu hozzátette, a megszorításokat nem alkalmazzák az európai alapokból finanszírozott projektek esetében sem.