Minap nyolcvanas éveikhez közeledő vagy már azokat taposó újságírókkal beszélgettem. Aktívak, örökmozgók, szellemileg frissek, érdeklődők és naponta bejárnak a szerkesztőségbe aprópénzért lapot készíteni. Az én korosztályom tagjai – az ötvenes éveik végét, hatvanas éveik elejét taposó pályatársaim – gyakran mondogatjuk, hogy de jó volna mielőbb nyugdíjba menni, hogy mentesüljünk a napi taposómalom önként vállalt kényszerétől és élvezhessük a szabad időt, olykor a semmittevést, s mikor dolgozni támad kedvünk, csak a minket érdeklő és foglalkoztató témákkal bíbelődjünk. Nyolcvan körüli kollégáink teljes erőbedobással végzik a napi rutint, holott már tizenöt-húsz esztendeje nyugdíjasok. S beszámolóikból az is kitűnik, hogy szeretettel végzik mindmáig újságírói, szerkesztői munkájukat. Velük beszélgetve felmerült a kérdés, hogy nyugdíjasok lévén bármikor abbahagyhatják a munkát, vagy csak annyit vállalhatnak belőle, ami és amikor kedvükre való, munkájuk szeretetén kívül semmi nem kényszeríti arra őket, hogy naponta beüljenek a szerkesztőségbe és reggeltől estig lapot szerkesszenek. Válaszuk meglepett: az igaz, hogy nyugdíjasok, s az is igaz, hogy semmilyen külső erő nem kényszeríti őket arra, hogy öreg nyugdíjasként dolgozzanak, de ha félreállnak – főként, ha egyszerre többen is félreállnak –, megszűnik a lap, nem lesz, aki dolgozzon. Ügyszeretetük, lelkiismeretük nem engedi, hogy félreálljanak, ugyanis akkor életük munkája veszne kárba. De az emberi élet – mint tudjuk és tapasztaljuk – véges, így lapjaink napjai meg vannak számolva, addig élnek, míg az újságírók, a szerkesztők és míg az olvasók. De az is lehet, hogy hozzá kell öregedni az újságolvasáshoz és a lapkészítéshez egyaránt… Ez lett volna az optimista mondat.
Nap mint nap halljuk, hogy változtak az olvasási, a médiafogyasztási szokások, az emberek inkább az online tartalmakat és a közösségi felületeket részesítik előnyben. Tudatosan kerülöm a közösségi média megfogalmazást, ugyanis nem tartom médiának ez utóbbiakat, mert a média legfőbb ismérve az ellenőrzött, szerkesztett tartalom szolgáltatása, a közösségi felületekre pedig az tölthet fel bármit, bármilyen ellenőrizetlen tartalmat, aki nem siet a vonatra… S teheti ezt mindenféle felelősségvállalás nélkül. Tehát előnyben részesítjük az online tartalmakat, mert hamarabb jutunk az információk birtokába. A legnagyobb baj az, hogy az online tartalom ingyenes a fogyasztó számára, így a tartalomszolgáltató máshonnan kell előteremtse az újságírók, szerkesztők, fotóriporterek, korrektorok és az adminisztratív személyzet bérét. Magyarán: azok a többnyire idősebb újságolvasók tartják fenn a szerkesztőségeket, akik előfizetnek a lapok nyomtatott változatára, s csekély nyugdíjukból ők fizetik a fiatalabb, jobban kereső online-fogyasztók által olvasott tartalom árát. Tehát amikor az olvasási szokások változásáról beszélünk, akkor nemcsak a gyorsaságról, a képernyőnek a papírhoz viszonyított előnyben részesítéséről kell szólnunk, hanem arról is, hogy a tartalomfogyasztók ingyen szeretnének olvasnivalóhoz jutni.
A közszolgálati média az anyagiak szempontjából előnyben van, ugyanis működését az állam biztosítja, a gond a magántulajdonban – többnyire az újságírók tulajdonában – lévő lapoknál jelentkezik, ugyanis azok csupán az előfizetési díjakból, az egyre csekélyebb reklámbevételekből és az esetleges és kiszámíthatatlan pályázati támogatásokból fedezik a kiadásokat: az alkalmazottak bérét, a nyomdai és a terjesztési költségeket. A közösség létszáma és annak anyagi lehetőségei behatárolják a felvevőpiacot, s a lapok ott faragják le a költségeket, ahol tudják: a papírt a piacon vásárolják, a nyomdát ki kell fizetni, a terjesztés költségeit szintén, az újságírók bérét pedig abból folyósítják, ami marad. S egyre kevesebb marad. Így a fiatalokat nem tudják megfizetni megfelelőképpen, a középkorúakat még annyira sem, s így marad a nyugdíjasok foglalkoztatása, akiknek jól jön a legtöbb esetben jelentéktelen összegű nyugdíj mellé egy kis kiegészítés, ami minden bizonnyal nem sokkal magasabb a minimálbérnél. Tehát hetvenes-nyolcvanas kollégáink aktívak, örökmozgók, szellemileg frissek, érdeklődők és naponta bejárnak a szerkesztőségbe… aprópénzért lapot készíteni. Mert másként nem tehetnek…