Véget ért hétfőn este a Magyar Színházi Szövetség (MASZIN) által szervezett Magyar Színházak Fesztiválja Bukarestben, a Bukfeszt, amelyet második alkalommal szerveztek meg a fővárosban.

A fesztivál záró előadásaként a közönség a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásában az Andrei Şerban rendező által jegyzett My fair ladyt láthatta. A bukaresti Liszt Intézetben, kedden tartott sajtótájékoztatón a szervezők elmondták: idén sikerült több nézőt bevonzani, ami arra bátorítja őket, hogy folytassák a seregszemlét, amelynek célja, hogy az erdélyi magyar színházak a román főváros színházszerető közönségének és a szakmának is bemutatkozzanak.

Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója

Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója a fesztivál második kiadását értékelve a seregszemle jövőjéről is beszélt.

Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója