Az Olaszországba illegálisan belépő migránsok feltartóztatását, ellenőrzött táborokban elhelyezését és kiutasítását jelentette be Giorgia Meloni miniszterelnök, aki tegnap este közölt videóüzenetében európai tengeri misszió elindítását kérte az észak-afrikai indulások leállítására.

Giorgia Meloni a felvételen összefoglalta, hogy az általa vezetett jobbközép kormány milyen szigorításokkal kívánja orvosolni a miniszterelnök szerint fenntarthatatlanná vált migrációs helyzetet. Bejelentette, hogy az utóbbi hetekben rekordot döntő migrációs áramlat miatt a hétfői kormányülésen módosítják a illegális bevándorlók feltartóztatására vonatkozó szabályokat, így az országba törvénytelenül belépők esetében 18 hónapra emelik a zárt táborba zárásuk idejét. Az idei év eleje óta több mint 127 ezren érkeztek az olaszországi partokra. Tavaly ugyanezen időszakban valamivel több mint 66 ezren.

Emmanuel Macron francia elnök az Olaszország melletti „európai szolidaritás kötelességére” figyelmeztetett a Lampedusa szigetét érő migrációs hullám miatt. Macron szerint az európaiaknak az a kötelességük, hogy ne hagyják magára Olaszországot a nehéz helyzetben. Szerinte az egész Európai Unió felelőssége, hogy Olaszország mellé álljon – jelentette ki Macron, aki elsősorban Németországnak üzent, amely szerdán bejelentette, hogy nem vesz át több menedékkérőt Olaszországtól.