Az év elejétől mostanig 1938 olyan sofőrt kapott el rendőrség, akik pszichoaktív szerek hatása alatt vezettek gépjárművet. A Román Rendőr-főkapitányság tegnapi közleménye szerint idén 3 százalékkal több ilyen bűncselekményt jegyeztek, mint tavaly január 1. és augusztus 20. között. Akkor a rendőrök 1880 esetben észlelték, hogy a sofőrök drog hatása alatt vezettek. Tavaly egész évben 2866 ilyen bűncselekményt állapított meg a rendőrség.

Alkoholos befolyásoltság alatti járművezetésre 5375 esetben volt példa idén január 1. és augusztus 20. között. Ez a szám csökkent a 2022-ben ebben az időszakban jegyzett 5948-hoz képest. Tavaly egész évben 9105 ilyen bűncselekményt állapított meg a rendőrség.

A közleményben figyelmeztetnek, hogy az alkohol és a kábítószer hátrányosan hat a vezetési képességre, rontja a veszély- és távolságfelmérési képességet. Az elmúlt időszakban folytatott ellenőrzések során a közlekedésrendészet munkatársai felhívták a gépkocsivezetők figyelmét arra az új törvényi előírásra, amely szerint letöltendő szabadságvesztésre ítélik azokat a halálos közúti balesetet okozó sofőröket, akik alkohol vagy drog befolyása alatt vezettek. Ilyen esetekben a kiszabott szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel – írja elő a jogszabály