Idén hét megbetegedést okozott Romániában eddig a nyugat-nílusi vírus – tájékoztatott kedden a közegészségügyi intézet. Ugyancsak az év elejétől három halálesetet jegyeztek, egyet-egyet Szatmár, Ilfov és Dolj megyében. Eddig Bukarestből, Dolj és Ilfov megyéből két-két, Szatmár és Galac megyéből egy-egy megfertőződést jelentettek.

Mivel a nyugat-nílusi lázat okozó vírus szúnyogcsípéssel terjed, elsősorban a szúnyogok ellen kell védekezni. A közegészségügyi intézet szakemberei azt javasolják a lakosságnak, hogy a szúnyogcsípések elkerüléséért viseljenek hosszú ujjú felsőt és hosszú szárú nadrágot, használjanak szúnyogriasztó szereket, szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, ne tartsanak lakhelyük közelében állott vizet, és gyakran távolítsák el a szemetet lakásuk környékéről.