30 országot hívtak meg a Szaúd-Arábia által rendezett ukrajnai béketárgyalásokra, de Oroszország nincs közöttük. A Kreml közölte, hogy szorosan figyelemmel fogja kísérni a hónap elején sorra kerülő tárgyalásokat.

A béketárgyalások tervéről a Wall Street Journal számolt be először. Az Egyesült Királyság, Dél-Afrika, Lengyelország és az Európai Unió is megerősítette a részvételét, és várhatóan az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan is jelen lesz a szombaton és vasárnap zajló munkálatokon. India és Brazília is meghívást kapott, de eddig nem küldött visszaigazolást. A két állam a legfontosabb a nagy fejlődő országok közül, amelyek továbbra is vonakodnak elítélni az orosz inváziót.

A Wall Street Journal szerint a nagyhatalmak képviselői abban reménykednek, hogy a soron következő tárgyalásokon többen Ukrajna mellé állnak, és megteremtődnek egy csúcstalálkozó feltételei az év vége előtt. Nyugati diplomaták állítólag azt nyilatkozták: azért esett a választás Szaúd-Arábiára ennek a tárgyalási körnek a házigazdájaként, mert remélik, hogy az emírséggel jó kapcsolatokat ápoló Kínát sikerül rávenni a részvételre.