Három változata is készül a tanügyi alkalmazottak jövő évtől hatályba lépő bértáblájának, de mindegyik abból indul ki, hogy a kezdő tanárok és egyetemi tanársegédek fizetése az országos bruttó alapbérnek megfelelő összeg lesz – jelentette ki csütörtökön az oktatási miniszter.

Újságírói kérdésre válaszolva Ligia Deca elmondta: az még nem ismert, hogy mekkora lesz az új közalkalmazotti bértörvényben a legnagyobb tanári fizetés. De arról már esett szó – tette hozzá -, hogy bizonyos fizetési osztályokat az egészségügyi alkalmazottak bértáblájának kategóriáival feleltessenek meg. Az oktatási miniszter ismételten hangsúlyozta: a kormány egyetért azzal, hogy a tanároknak motiváló fizetést kell biztosítani, de olyan közalkalmazotti bértörvényt kell kidolgozni, amelyik pénzügyileg is fenntartható.