Részben már nem helytálló tényeken alapszik az Európai Unió bíróságának döntése a 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reformmal kapcsolatban – jelentette ki hétfőn az uniós ügyekért felelős lengyel miniszter.

Szymon Szynkowski vel Sek arra reagált, hogy a luxembourgi székhelyű törvényszék úgy ítélte meg: a lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot. A lengyel miniszter hangsúlyozta, hogy „az ítélet tartalma nagyrészt egy nem létező jogi helyzetre hivatkozik”. Mint mondta, a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsa, amelynek függetlenségét és pártatlanságát az Európai Bizottság megkérdőjelezte, meg lett szüntetve, és egy másik testülettel váltották fel. Szynkowski vel Sek fontosnak tartotta kiemelni, hogy az Európai Unió bírósága nem veszi figyelembe a jogi helyzetben időközben beállt változásokat.