Feladta magát a nemzetközi körözés alatt álló, május eleje óta szökésben lévő Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter, akit hat év börtönbüntetésre ítélt korrupcióért a legfelsőbb bíróság. A Ponta-kormány egykori pénzügyminisztere az olasz lapok szerint a Nápolyhoz közeli Portici város rendőrőrsén adta fel magát.

A vádirat szerint a politikus Slatina város polgármestereként, 2010-13 között mintegy kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe, és tízszázalékos részesedést kért és kapott egy másik üzletembertől cserébe azért, hogy annak cége időben és hiánytalanul megkapja a leszerződött és elvégzett munkálatok ellenértékét a városházától.

A bűnvádi eljárás során a hatóságok egyebek között Picasso-, Renoir- és Warhol-festményeket foglaltak le.

Vâlcov vélhetően azért menekült Olaszországba, mert reméli, hogy a siralmas romániai börtönkörülményekre hivatkozva elkerülheti kiadatását, ahogyan arra több példa is volt már.