Élményközösségnek lehetne nevezni talán a csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklatra összegyűlő tömeget. Tömeget mondok, noha a szónak van egy enyhe pejoratív felhangja, de nem találok jobb szót a hatalmas emberáradat megjelölésére. A búcsúban évente több tízezren, némelyek szerint több százezren vesznek részt, de nem mindenki vallásos indíttatásból válik az esemény részesévé: a meghatározó vallási töltet mellett más vonzereje is van az eseménynek. Bizonyára sokan vannak, akik nem tudják megfogalmazni – még önmaguknak sem –, hogy mi készteti őket arra, hogy hosszú, akár több napos utazás fáradalmait, kényelmetlenségét vállalják, hogy órákat gyalogoljanak tűző napsütésben vagy szakadó esőben; hogy elviseljék a nagy embertömeget. Mert a búcsú – megtartva a maga hagyományos jellegét – a rendszerváltást követően nagyon rövid idő alatt kiterjesztette vonzáskörét, médiaeseménnyé vált és közösségi élményt nyújtó eseménnyé lett. S közösség alatt nem csupán vallási közösséget kell érteni, hanem – bár kissé fellengzősen hangzik – nemzeti közösséget is. A búcsú eredettörténete vita tárgyát képezi a történészek körében, annak szimbólumértéke azonban vitathatatlan, s mint Mohay Tamás kutató a zarándoklatról írt legújabb kötetében megállapítja, „a búcsú átéléséhez szinte elválaszthatatlanul hozzátartozik annak fogadalmi jellege”, ugyanis „ez összeköti a 16. századi hitújítás és harcos hitvédelem, a székely szabadság és ellenállás korát a mával”. A népi kultúra – s ezen belül a népi vallásosság – háttérbe szorulásával párhuzamosan a hagyományukat vesztett közösségekből érkezőknek kuriózumként, amolyan egzotikumként hat a búcsú néhány mozzanata, mint a kegytemplomban az éjszakai imádkozás, vagy a turistalátványossággá lett hajnali virrasztás, s ez által, mint megállapítja a kutató, onnan „fokozatosan elhúzódtak az eredeti szándékuk szerint imádkozni akarók”. A távolról jövő búcsúsok a zarándoklaton való részvétel mellett – olykor ahelyett is – turisztikai élményeket keresnek, s az is kétségtelen, hogy erősödött a búcsú nemzeti jellege. „Lényegesnek tartjuk az élményközösséget – írja Mohay Tamás –, ami évről évre kétségtelenül élő valósággá válik, szinte befoghatatlan gazdagságban és összetettségben. A nemzeti tudat kifejezésének is, akárcsak a búcsús szokásoknak, megvolt a maga rejtett múltja. Az, hogy Erdélyben egy ’igazibb’ magyar múlt, autentikusabb népi kultúra található, Magyarországon negyven évig csak sporadikusan, ’alávetve’ jelenhetett meg: színházi előadások sikerében, táncházakban, albumokban, Erdélybe járásban”. A kutató szerint „1990 után néhány évig a nemzeti tudat kifejezése a múltban elrejtett nemzetiidentitás-kifejezés folytatása volt”, majd a későbbiekben ez a jelleg csak erősödött. A búcsú ismertté tételében, no meg eseményeinek, történéseinek alakításában jelentős szereppel bír a média is, s Mohay aggodalmát is kifejezi: „Zajlik az a folyamat, melynek során még nem látszik, mennyire fogja a mediatizálódás a búcsú jellegét érinteni, mennyire fog egyfajta fesztiválosodáshoz vezetni.”
Mindez azt mutatja, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklat élő, folyamatos változásban lévő, fejlődő közösségi esemény, amelynek a legfontosabb jellemzője, hogy közösségi élményt nyújt. Ez az élmény pedig annyira erős, hogy visszatérésre készteti azokat, akik megtapasztalták, s olyan kisugárzása van, hogy újabb, közösségi élményre vágyó embereket is részvételre hív. A közösségi élményt pedig a hit élménye hatja át, ez által pedig a vallási esemény megtartja eredeti célját. Somlyón a hét végén ismét élményközösség alakul ki. S bár nagyszámú ez a közösség, mégsem silányul tömeggé.