A jogszabály tervezete többhetes halasztás után hétfő este került fel a pénzügyminisztérium honlapján. A miniszterelnök a szerdai kormányülésen azt mondta, a rendelet elfogadását azért napolták el péntekig, hogy időt biztosítsanak a közvitára.

Nicolae Ciucă hangsúlyozta, a kormánynak szándéka okosabban gazdálkodni a közpénzekkel és ellenőrizni a költségvetési kiadásokat. Emlékeztetett, hogy a rendelet a közintézmények dologi kiadásainak 10 százalékos csökkentését írja elő, és nem érinti a beruházásokra szánt forrásokat.

A közszférában létszámstopot vezetnek be, de ez nem érinti majd az egészségügyet és az oktatást. Ugyanakkor felére csökkentik a közjogi méltóságok – miniszterek, államtitkárok, prefektusok, államtitkári rangú intézményvezetők stb. – tanácsadóinak a számát, és egy tisztségviselő nem lehet tagja kettőnél több állami vállalat igazgatótanácsának.

A rendelet előírja a beszerzési lánc lerövidítését is. Eszerint a kórházaknak, idősotthonoknak, laktanyáknak, iskolai étkezdéknek és minden más költségvetési intézménynek az élelmiszerek beszerzésénél a viszonteladók számát minimálisra csökkentve a helyi termékeket kell előnyben részesítenie.