Tízezrek vonultak hétfőn a francia nagyvárosok utcáira a munka ünnepén, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja kapcsán. A rendőrség Párizsban és Nantes-ban könnygázzal oszlatott. A tüntetők autókat és kukákat gyújtottak fel, bezúzták bankok és üzletek ablakait. A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvény miatt nagyot esett Macron népszerűsége.

Németországban csaknem 300 ezren vettek részt a szakszervezetek május elsejei megmozdulásain. Összesen csaknem 400 demonstrációt tartottak. A Töretlenül szolidáris mottóval meghirdetett rendezvények szónokai kiemelték: az energiaválság, a klímaválság, az ukrajnai háború, a magas infláció és a koronavírus-világjárvány hatásai mind azt mutatják, hogy az egész világ átállt az állandó „válságüzemmódba”. Ebben a helyzetben csak összefogással, szolidárisan lehet érvényesíteni az alkalmazottak, a nyugdíjasok és a tanulók érdekeit. Olaf Scholz kancellár a szakszervezet koblenzi rendezvényén szólalt fel, ahol az ARD országos közszolgálati televízió jelentése szerint a résztvevők taps mellett füttyszóval és bekiabálásokkal is reagáltak beszédére. A politikus azt emelte ki, hogy Németországban nem lesz számottevő munkanélküliség, a képzett munkaerő hiánya viszont már most komoly akadálya a fejlődésnek.