A brit királyi légierő (RAF) kedden megkezdett evakuálási művelete során tegnap estig hat járattal 536 embert sikerült biztonságosan kimenekíteni Szudánból, ugyanakkor a brit hadsereg versenyt fut az idővel, hogy elszállítsa a brit állampolgárokat, mielőtt ma este lejár a 72 órás tűzszünet a hadviselő felek között.

James Cleverly brit külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság „nem tudja garantálni”, hogy a határidő lejárta után is indulnak evakuálójáratok, és arra szólította fel a Szudánt elhagyni kívánó brit állampolgárokat, hogy „minél előbb” induljanak a főváros, Kartúm közelében lévő légitámaszpontra. A brit katonai vezetés tájékoztatása szerint naponta legalább 500 embert tudnak légi úton elszállítani, és az evakuálást akkor is folytatni tudják, ha a tűzszünet véget ér.

Több mint 2000 szudáni brit állampolgár jelezte, hogy el akarja hagyni Szudánt, de még több ezren lehetnek az afrikai országban. Az evakuálásra a brit útlevéllel és brit beutazási engedéllyel rendelkezők jogosultak.