Megbírságolta a nagykárolyi polgármesteri hivatalt a Szatmár megyei művelődési igazgatóság a két hete felállított Kölcsey-szobor felirata miatt – erősítette meg hétfőn reggel az MTI-nek Kovács Jenő polgármester.

A területi hatóság tízezer lejes bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel, román nem. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora – „Nyújts feléje védő kart” – szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt. Kovács Jenő polgármester elmondta: a feliratra nem kértek külön engedélyt az illetékes hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész úgy tudta: eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges fordítás. Az elöljáró közölte, hogy bíróságon fellebbezi meg a bírságot. A Szatmár megyei művelődési igazgatóságnál ugyanaz a nagykárolyi magánszemély tett feljelentést a hatóságnál, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést is szervezte. Kölcsey Ferenc szobrát április 12-én avattak fel Novák Katalin magyar köztársasági elnök jelenlétében.