Három évtized után újra állandó határátkelőket nyitnak az Örményország és Törökország közötti határon – közölte az örmény külügyminiszter. Ararat Mirzoján elmondta, hogy a határnyitást fokozatosan tervezik véghezvinni. Ennek értelmében a turistaszezon kezdetéig csak a diplomaták és harmadik országbeli állampolgárok kelhetnek át a határon.

Ankara először februárban nyitott határátkelőt a szárazföldön, amikor – a több tízezer halálos áldozatot követelő földrengés után – Örményország humanitárius segélyt és a mentésben segítő szakembereket küldött az érintett törökországi régiókba.

A szárazföldi határt 1993-ban Törökország Azerbajdzsán támogatásának jeléül egyoldalúan zárta le, miután az örmény többségű Hegyi-Karabah egyoldalúan elszakadt Azerbajdzsántól, ami éles konfliktust szült Örményország és Azerbajdzsán között. Folyamatos feszültséget okoz Ankara és Jereván viszonyában a törökországi örmények százezreinek több mint száz évvel ezelőtti lemészárlása, illetve az is, hogy Ankara tagadja, hogy ezzel népirtást követtek volna el.