Incidensekkel kísért spontán tiltakozások voltak hétfő este több francia nagyvárosban, miután a nemzetgyűlés nem szavazta meg a kormány megbuktatását célzó két bizalmatlansági indítványt, amelyeket a nyugdíjreform parlamenti szavazás nélküli elfogadását követően terjesztett be az ellenzék.

A fiatalokból álló kisebb-nagyobb csoportok országszerte kukákat borogattak és gyújtottak fel, barikádokat emeltek, és megdobálták a helyszínre érkező rendőröket.

A bizalmatlansági indítványok elutasítása azt jelenti, hogy a nyugdíjreformot a parlament véglegesen elfogadta, annak hatályba lépését a köztársasági elnök hirdeti ki. Emmanuel Macron a tervek szerint néhány napon belül nyilatkozatot tesz a reformról. A miniszterelnöki hivatal tudatta, hogy Élisabeth Borne miniszterelnök „a lehető leggyorsabban” a legmagasabb fokú francia közigazgatási hivatalhoz, az államtanácshoz fordul, hogy véleményezze a nyugdíjreform szövegét, amelynek legvitatottabb intézkedése a nyugdíjkorhatár megemelése 62-ről 64 évre.

Január 19. óta nyolc alkalommal szerveztek a szakszervezetek országos tiltakozónapokat százezrek részvételével a nyugdíjreform visszavonását követelve, és most csütörtökre hirdették meg a kilencedik felvonulást, egyúttal a rendbontások elkerülésére kérték a tiltakozókat.