Újabban genderelméletektől hangos a sajtó, a közvélemény, sőt időről időre a közterek is. Nem férhet hozzá kétség, hogy fontos dologról van szó, hiszen – természeti adottságaitól korántsem függetlenül – mindenkinek joga van eldönteni, hogy férfi-e vagy nő, vagy ott szédeleg a két véglet közti állítólag 70 alternatívát kínáló homályos útvesztőben.
Sajnos azonban vannak olyan emberi lények (számos társadalomban nagyobb számban is, mint a férfiak), akiket a természet egyértelműen arra kárhoztatott, hogy – tetszik-nem tetszik – időről időre a havivérzés, a terhesség és a szülés megpróbáltatásait legyenek kénytelenek – gyakran a szó szoros értelmében – elszenvedni, sőt, ami még ennél is súlyosabb, a nevezett megpróbáltatások kimaradásából fakadó zavarodottság gyakorta évtizednyi állapotával kelljen szembesülniük.
Egyik esetben sem holmi apróságról van szó. Hiszen mindenik átmeneti állapot súlyosan megterheli a női szervezetet, teljesen függetlenül attól, hogy szép új világunk hogyan vélekedik a nők és férfiak közti, gyakorta nem is létezőnek tekintett különbségekről.
Az orvostudománynak vaskos lajstroma van azokról a testi-lelki megrázkódtatásoktól, melyek női honfitársainkat csaknem egy életen át megviselik. Ennek ellenére az ő gondjaikról alig esik szó. Pedig mi, férfiak gyakran nem is sejthetjük, hogy bizonyos nőknek – mellesleg a nők feltehetően nagyobbik részének – miken kell átesniük. Persze a nő is ember, s ekként sokféle. Vannak köztük, akik könnyebben viselik a tüneteket, vannak, akiket a helyzet súlyosabban megvisel.
Főként a havi vérzés kimaradása, a termékenység megszűnésével járó testi megrázkódtatás az az időszak, amikor egy nőnek lelkileg is súlyos válságokon kell átesnie. A tudaton kívül, hogy szinte egyik pillanatról a másikra sok szempontból megváltozott biológiai lénnyé alakul át, ami önmagában is megrázó élmény, a nőknek – bizonyos betegségektől alig különböző – testi megrázkódtatásokat kell elszenvedniük. Egymást érik az alvási zavarok, hőhullámok, heves szívverési rohamok, ízületi fájdalmak, depressziók, a testsúly megnövekedése, a testalkat torzulása, feledékenység, s a sor még tovább is folytatható.
45 éves kora után a legtöbb nő korábban megszokott hobbijairól is lemond, magába roskad. A korábbinál is jobban igényelné a gyöngédséget, melyekre a legtöbb házastárs a korábbinál is ritkában szán időt. Persze mirajtunk, férfiakon is érződik már a kor, a fáradékonyság, a kiábrándultság. Megjelenik az úgynevezett kapuzárási pánik. A tudat, hogy ha más értelemben is, de az élet legtermékenyebb szakasza számunkra is lezárult, legalábbis rövidesen le fog zárulni. S a döbbenet, hogy mi mindent elmulasztottunk…
A házastársaknak ilyenkor nem csak egymása lenne szükségük, de a munkatársak tapintatára és érzékenységére is. Ezekről a dolgokról azonban sem a munkahelyen, sem a tágabb nyilvánosságban nemigen esik szó.
A férfiak gyakorta riadt kicsapongásba menekülnek, a nők többségének azonban mindezt egymagukban kell elviselniük. Ilyenkor ingerlékenyebbek, fáradékonyabbak, nehézkesebbek. A termékenység hanyatlásával és megszűnésével önbecsülésük is látványosan hanyatlik.
Hányan vagyunk mi, férfiak, akik mindebből bármit is észreveszünk? Sőt gyakorta egyenesen mi érezzük sértettnek magunkat, mert a feleségünk már nem olyan fitt, jókedélyű és könnyed, mint korábban. Hogy a humorérzéke hanyatlik, hogy gyakorta sértésnek véli azokat a tréfás megjegyzéseket is, melyeken korábban maga is felszabadultan szórakozott.
Pedig ha tudatában lennénk annak, hogy az az egyensúlyzavar, mely a változás éveiben bekövetkezik, s melyből a havi vérzésekkel járó kedélyváltások adhatnak ízelítőt, csupán átmeneti állapot. Idő kell hozzá, igaz, meglehetősen hosszú idő, mely alatt a test és a lélek egyensúlya ismét helyreáll.
Ha ezt nem tudatosítjuk, házasságok eshetnek szét, gyermeki lelkeket érhetnek életre szóló sérülések, s akkor már az egyensúly megtalálása is sokkal nehezebb, vagy már-már lehetetlen lesz.
Nyugaton, Angliában például – a genderelmélet divatja mellett vagy éppen annak túlzásait kiigazítandó – újabban a nők életének ezek a sajátosan feminin problémái mindinkább előtérbe kerülnek. Intézményesen és a magánélet szféráiban is. A férfiak nem válnak nőkké, de érzékenyebbé válnak asszonytársaik gondjaira, s a nők maguk is kissé férfiassá keményednek. Gyakorta kimutathatóan nő a munkabírásuk, javul a közérzetük.
Minden azon múlik, hogy a tágabb környezet és a család, a férj és felnövekvő gyerekek miként lehetnek segítségükre a válságokból való kilábolásban.
Sajnos, a mai individualista világ, melyben mindenki a saját egyéni érdekeit, sikerességét, az elismertséget hajszolja, minden korábbinál inkább megnehezíti a nők beilleszkedési, úgy is mondhatnók, reintegrációs folyamatait.
Nyugati szakemberek szerint az egocentrikus gondolkodásmódból való kitörésen jóval több múlik, mint sokan hiszik. Az ember – létének minden szintjén – társadalmi lény. Ahhoz, hogy egyénként is könnyebben boldogulhassunk, ezt az evidenciát kell alaposabban megértenünk…