Már az idén megkezdődnek az első munkálatok a közegészségügyi beruházásokban az ágazatnak szánt külön program részeként – jelentette be az európai projektek minisztere.

Marcel Boloş hozzátette, rekord összegű költségvetést irányoztak elő, majdnem 6 milliárd eurót, amelynek több, mint 90 százalékát év végéig le lehet majd hívni. Az elkövetkező időszakban írják ki a versenytárgyalást a Iasi-i, Kolozsvári és Craiovai regionális kórházakra és további legalább hét megyei kórházra. A pénz egy részét municípiumi és városi kórházak, illetve járóbeteg-, családorvosi és iskolaorvosi rendelők korszerűsítésére és felszerelésére fordítják. Marcel Boloş hozzátette, a projekt keretében a tuberkulózis, a rák és májbetegségek szűrésére vonatkozó programokat is finanszíroznak.