Hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk a polgármesteri hivataloknak az épület-felújítási program megvalósításában – jelentette ki tegnap Cseke Attila.

A fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter elmondta, hogy a polgármesteri hivataloknak, beleértve a bukaresti polgármesteri hivatalt is, sietniük kellene az épület-felújításhoz szükséges dokumentációk kiállításával. Az önkormányzatoknak sokkal szorosabb kapcsolatot kell fenntartaniuk a lakó- és tulajdonosi társulásokkal, és el kell magyarázniuk, hogy a földrengésbiztonsági program keretében történő felújításokat teljes egészében az állam finanszírozza – magyarázta a tárcavezető.

Az épület-felújítási program keretében kiutalt állami támogatásokra február 20-áig lehet pályázni – tette hozzá Cseke Attila, aki elmondta: eddig 290 középület és tömbház felújítására érkezett finanszírozási kérés a minisztériumhoz.