A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium veszi át a következő tanévtől a Nicolae Balcescu Általános Iskola szegregációval vádolt magyar osztályait – közölte az MTI-vel Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes.

A kétnyelvű nagyváradi iskola magyar tannyelvű osztályai tavaly augusztusban kerültek a figyelem középpontjába, amikor a bukaresti minisztériumi bizottság a szegregáció gyanúját vélte felfedezni abban, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) épületébe költöztették őket.

Ezt cáfolandó az egyház egy román tannyelvű osztályt is befogadott a magyar állam támogatásával vásárolt és felújított épületbe.

Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes az MTI-nek elmondta: a tanfelügyelőség és az önkormányzat úgy döntött, hogy jövő tanévtől a Lorántffy-gimnázium veszi át az érintett magyar osztályokat, elejét véve a hasonló értelmezéseknek.

„Bármi hasonló értelmezése, félreértelmezése a törvénynek ezáltal ki van zárva” – fogalmazott az illetékes a szegregációval kapcsolatos vádakra utalva. Hozzátette: az egyházi iskola az épületet és az abban tanuló magyar osztályokat is átveszi, így egyazon entitáshoz fognak tartozni.

Nyolc osztályt érint az átszervezés, az óvodától az elemibe való átmenetet biztosító előkészítő osztálytól nyolcadikig. Ezeket a magyar pedagógusokkal együtt átveszi az egyházi iskola, míg az épületben tanuló román osztály visszaköltözik a Balcescu-iskola főépületébe – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.

Első lépésként a két iskola vezetősége elkészíti a dokumentációt, hogy biztosítani tudja az átvett osztályok zavartalan működését. A tanfelügyelőség jövő héten ellenőrzi és továbbítja jelentését a közoktatás minőségét biztosító ügynökségnek (ARACIP).

A bukaresti hatóság terjeszti fel az ügyet jóváhagyásra az oktatási minisztériumnak, amely miniszteri rendelettel szentesíti a változtatást. A jogszabálynak a 2023/24-es tanév első napjáig meg kell jelennie, és addig az önkormányzati testületnek is rá kell bólintania az átszervezett iskolahálózatra – mondta Kéry Hajnal.

Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium mellett több önálló magyar iskola működik, de számos magyar osztály kétnyelvű tanintézet része.