Az eddigi gyakorlatnál fokozottabban, a közúti közlekedésben már alkalmazott videókamerás megfigyelőrendszer segítségével ellenőriznék az iráni hatóságok a nőkre vonatkozó fejkendőviselési kötelezettség betartását – jelentette tegnap az Etemad című lap.

Iránban az iszlám törvények szerint a nőknek kötelező fejkendővel eltakarni a hajukat, és hosszú, bő ruhát viselni, hogy alakjuk ne legyen kivehető.

A parlament igazságügyi bizottságának javaslata szerint szabálysértés esetén először szöveges üzenetben figyelmeztetnék a nőket, az ismételt jogsértéseket azonban már pénzbírsággal büntetnék. Irán nagyvárosaiban több mint négy hónapja tüntetnek az elnyomó teokratikus rezsim ellen.

Sok iráni nő megtagadja a fejkendőviselést, miközben bírálóik arra panaszkodnak, hogy az újabb szigorításnak nincsen társadalmi támogatottsága.