Egy iráni miniszter nagyobb nyitottságra és a nőkkel szembeni szigorú elvárások enyhítésére szólította fel az iráni társadalmat a helyi média mai jelentése szerint. Ezatollah Zarghami kulturális örökségvédelmi és idegenforgalmi miniszter a tegnapi kormányülést követően beszélt arról, hogy a Mahsza Amini fiatal nő halála után kirobbant tiltakozó mozgalom kezdete óta egyre több nő jelenik meg a nyilvánosság előtt fedetlen fővel, pedig az 1979-es iszlám forradalom óta törvény írja elő a fejkendő viselését.

„A szűklátókörűség jelen van az országban, de nem léphetünk fel többé keményen az emberekkel szemben” – jelentette ki, hozzátéve: ahhoz, hogy „az idegenforgalom fellendüljön, és a társadalmi élet javuljon, nyitottabbá kell válni, meg kell érteni az embereket, és nem szabad szigorúan viselkedni velük szemben”.

Az igazságügyi hatóságok január 10-én jelentették be, hogy ismét súlyos büntetés, például száműzetés várhat azokra a nőkre, akik nem viselik a kötelező fejkendőt. Iránban tavaly szeptemberben kezdődtek országos tüntetések, miután a 22 éves iráni kurd Mahsza Amini, akit az erkölcsrendészet a szigorú öltözködési szabályok megsértése miatt vett őrizetbe Teheránban, a fogva tartása alatt meghalt.