A különféle írásaimban többször is hangoztattam, hogy igyekezzünk a lehető legjobb szövegeket kiadni a kezünkből, azt viszont talán sohasem boncolgattam, mit értek pontosan ezalatt.
Január 15-én lesz tizenhét éve, hogy megírtam életem első hivatalos cikkét a közelgő műkorcsolya- és jégtánc-Európa-bajnokságról; még most is jól emlékszem arra, milyen bizonytalan voltam, miközben próbáltam értelmes mondatokba önteni a gondolataimat. Akkoriban nem foglalkoztam ilyen mélyrehatóan a helyesírással, ugyanakkor azt is tudtam, hogy mások is átnézik a szövegemet, mielőtt az nyilvánosságra kerülne. És ez megnyugtató volt számomra.
Azóta sokat tanultam, mondhatni a legjobbaktól, és egyre inkább felébredt bennem az igény, hogy minőségi, vagy ahogy a bevezetőben fogalmaztam, a lehető legjobb szövegeket adjam ki a kezemből. Miért nem használtam a tökéletes melléknevet az előző mondatban? Elsősorban azért, mert bármikor becsúszhat egy-két olyan hiba, amely fölött átsiklik a figyelmem, még akkor is, ha számtalanszor átnézem. Ugyanakkor mindenki számára mást jelent ez a kifejezés: nem biztos, hogy az olvasónak is tetszik az általam használt szó vagy szókapcsolat, ami egyáltalán nem gond. Ennek ellenére minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az üzenetem közérthetően jusson el a célközönséghez.
Mivel jár ez pontosan? Használom a szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrző programját, rokon értelmű szavakat keresek, visszaolvasom a szövegemet – néha túl sokszor is –, ha nem szorongat a határidő, egy-két napig pihentetem az általam leírtakat, majd újraolvasom, esetenként hangosan is, és amennyiben szükségesnek tartom, megkérem a Szövegkovács csapatából az egyik korrektort, hogy ő is nézze át a szöveget.
Persze néha túlzásba esem, mint például néhány napja, amikor sokadszorra pörgettem végig a számítógépem képernyőjén a legelső könyvem harmadik kiadásának korrektúrázott, szerkesztett, illetve betördelt változatát, és úgy éreztem, hogy újra meg újra képes volnék átírni szavakat és mondatokat. De végre eljött az a pillanat, amikor megálljt parancsoltam magamnak, mivel tudtam, hogy az időhúzással csak rontok a helyzeten, lementettem a dokumentumot, és elküldtem a nyomdába. Most már csak abban bízom, hogy minden rendben lesz, mivel utólag, a kész könyvbe már nem lehet észrevétlenül belejavítani.
Mostanra megtanultam, hogy ezen a téren is meg kell találni az egyensúlyt: elsősorban a saját érdekünkben érdemes átnézni vagy átnézetni az általunk írt szöveget, ugyanakkor engedjük el a görcsösséget, mivel legtöbbször ilyenkor csúsznak be olyan hibák, amelyeket nyugodtabb lelkiállapotban észrevehetnénk.