A romániai magyar közösség úgy lélekszámban, mint arányaiban jelentősen csökkent az utóbbi tíz évben. Az Országos Statisztikai Intézet adatai alapján a tíz esztendővel ezelőtt mért 1,22 millióval szemben idén 1,002 millió fő alkotja Románia legnagyobb nemzetiségi kisebbségét. Arányaiban tekintve a magyarság a korábbi 6,5 százalék helyett már csak 6 százalékot tesz ki az ország teljes lakosságához viszonyítva.

A szociológusok rámutatnak arra, hogy jelentős mértékű az elöregedés a hazai lakosság körében. Míg 2011-ben 101,8 idős személy jutott 100 fiatalra, addig a tavalyi népszámlálás adatai szerint 121. A 15 év alatti lakosság részaránya 16 százalékos, míg a 65 év fölötteiké 16,9 százalék a teljes lakosság körében. Bár a fiatalok (15 év alattiak) száma 115 700 fővel csökkent, a teljes népességen belüli arányuk enyhén, 16,1%-ra nőtt (15,9%-ról), míg a 65 éves és idősebbek a teljes népességen belüli aránya közel félmillió fővel, azaz 3,5 százalékponttal nőtt.

Felekezeti bontásban: az ortodoxok aránya messze a legmagasabb. 741 ezer katolikus él az országban és 495 ezer református. 57 ezer személy ateistának vallotta magát. A hazai lakosság 51,5 százaléka nő, 52 százaléka, azaz 9 millió 941 ezer 200 személy városon él. A lakosság 16 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a magyarok körében ez az arány 13 százalék. A lakosság 43,5 százaléka középfokú, 40,5 százaléka alapfokú végzettséggel rendelkezik.

A 2011-es népszámlálás során regisztrált állandó népességhez képest Románia 1,1 millió főt veszített. A 42 megyéből 39 veszített lakosságából, kivételt képez Ilfov megye, valamint Beszterce-Naszód és Suceava megye, amelyek lakossága gyarapodott.

Kelemen Hunor szövetségi elnök az Országos Statisztikai Intézet (INS) előzetes eredményei alapján kijelentette: „Egymillió feletti a romániai magyarság száma a népszámlálás előzetes eredményei alapján. Ezzel megőriztük a magyarok 6 százalék feletti arányát a romániai társadalmon belül”. A népszámlálás részletes eredményeit jövőre elemzi ki a Szövetség – jelezte Kelemen.